Kicsit felbosszantott a vasutak házi, mivel rájöttem, hogy nem lesz jó a helyszínrajz és kezdhetem előről majd. Az állomás nem lett párhuzamos a szintvonallal, nem figyeltem erre oda, mivel a gyaktanárom nem említette hogy párhuzamosnak kellene lennie. A drága időm meg egy mm papír bánja…
Az új csapda lemez pedig szerintem nem annyira gáz, de az újítási vágy inkább rosszat tesz a zenekarnak, mint jót.
Ma kellemes volt a napom, mindaddig, amíg haza nem értem a császkálásból. Nekiláttam a frissen beszerzett üres DVD-imre filmeket írni, hogy a csordultig tele lévő vinyómat kicsit kitisztítsam. Az első lemez megírása után kivettem a fekete alkoholos filcem, hogy felcímkézzem a dvd-t. Ekkor hirtelen egy szerintem keresztes pók fióka (nem kifejlett példány, mert kisebb volt, meg undorító fehér-világoszöld színű) szalad át az asztalon, egyenesen a laptopomra, benézett a modem bemeneti nyílásába, majd beszaladt a gép alá (kicsit megemeltem hátul a jobb hűtés miatt). Persze mikor felébredtem a szívrohamból, felemeltem a laptopot, de már nem volt ott. Ki tudja hol bolyong most a szobában? A legdurvább az egészben, hogy a filc üreges végéből mászott ki, egy kis pókháló darab is volt még benne, tehát ott is kelt ki. Gyorsan kiürítettem a tolltartómat, volt még egy filc amiből már kikelt egy. Jesszusom ezek ketten vannak már?? Férfi létemre be kell vallanom, hogy utálom a pókokat. Mármint az igen kicsikkel elvagyok, nem is bántom, de ami már akkora mint az ujjpercem, azt már ölöm-bököm! Furcsállom, hogy itt a belvárosban ennyi pók van, a ház falán, vagy a lépcsőház ablakán már találkoztam keresztes pókkal, de otthon a kertes házban nem szoktam. Mondtam már hogy utálom őket? :] Szóval valaki mentsen meg, nem is, inkább a pókokat tőlem. Hasznos állatok, csak rühellem őket. Derűs napot!
Bárcsak lenne 60 darab mátyáskirálymintás értékpapírom… Miki, aggyá kőccsön!
Szép hónap. Eljött az ősz, eddig rövidgatya-póló kombót alkalmaztam a kellemes, nyár végi időhöz, erre most bejött a hideg. Na azért nem vagyok tápos, nem fázom. Tulajdonképpen örülök a hűvös időnek, nem vagyok én fázós, izzadós, na az vagyok. Nincs is jobb annál mikor beszállsz a fűtött sárga kombínóba, vagy a régi villamosra, nyitott ablakok nélkül utazol, persze ez csak télen igaz, eddig bosszantott. Igen, alkalmazkodnom kell, tegnap már hosszúnadrág, vékony pulóver. De csak mert szakadt az eső. Itthon még mindig megvetem a sok ruhát.
Milyen jó dolog, hogy bekapcsolták a fűtést. Ja, hogy eddig sem fáztunk, és aláírtunk egy papírt, hogy ne fűtsenek október 15-ig? Az nekik mindegy. Nekünk is csak a távhő számla bánja, meg anyukánk pénztárcája. Vagy apué? És igen dolgozhatnék, de mikor. Most? Ja tényleg, arról is én tehetek hogy az iskolai munkaszövetkezetnél nem kapok értesítést a melóra, amire jelentkeztem. Az még menne is. Ilyen ez a popszakma. És éljen a nyitott ablak, még itt, a büdös-szmogos Budán is!
És különben is, nem szeretem a koszt, a port. Rendmániás vagyok, tudja meg mindenki. Szegény számítógépem, íróasztalom. A tegnapi portörlés nem használt, vékony porfátyol húzódik már rajta, mert megérdemli. Kicsit fárasztó már a napi mosogatás, pult-törlés, megint kéne fürdőt, toalettet takarítani, ja meg felmosni, nem ártana. Nincs kedvem, nem csak az én dolgom. Nem lenne valaki a partnerem benne? Isten látja lelkem, csak jót akarok, rendet, mint Ernst Józsi bá’ tesiórán. Vagy a matek-fizika etalonja, Feri bácsi, na akkor még volt fegyelem. Bezzeg a mai világban…
De minek is írogatok, tanulnom kell. Holnap két megmérettetés, finom lesz. Nem vagyok biztos a tudásomban, pedig időt fordítok rá, talán a módszer nem jó. De jön a kifogás: nem bírom megtanulni a menedzsmentet, értelmetlen boszorkányság az egész, áltudomány, eretnekség! Vigye el a tanszéket az ördög!
Inkább ülök egyedül még egy kicsit a karosszékben, igen, nekem olyan is van, mert megtehetem. Áldlak téged IKEA! Be ne vegyétek.
Na csend, hallgatom a szelet! Ő legalább őszinte, és engem is meghallgat, ha kérem…
Megszületik a fiú, akit szülei, nagyszülei nagy becsben tartanak. Éli gyermekkorát, zavartalanul, gondtalanul. Megkezdődik az emberfaragás. A kis kölyök persze tovább cseperedik, elvégez pár iskolát, belekezd dolgokba, elmegy dolgozni, megveszi élete első lakását, autóját, majd csinál pár gyereket újdonsült feleségével, békében megöregszik és meghal. Valahogy így nézne ki egy átlagember életútja, persze csak nagy vonalakban.
De az átlagember, mint azt ahogy a neve is bizonyítja, csak átlagos. Ettől a normától szinte mindenki eltér, így a sok milliárd emberből lehet számtani átlagot vonni, és megkaphatjuk a potenciális ember jelöltet. Ez kétségkívül unalmas. Kinek van kedve ahhoz, hogy szimpla zabagép, agy nélküli robot, vagy gyerekcsináló masina váljon belőle? Ha agyilag a helyén van az illető, akkor nem jut eszébe ilyesmi. Minket, embereket a vágyaink, a céljaink éltetnek. Némileg ezért is különbözünk az állatoktól. Tulajdonképpen mi is azok vagyunk, de mégis mások. Nem mondom, van pár egyed köztünk, sőt mi több, rengeteg olyan, aki a negatív tulajdonságai segítségével tud elkülönülni mondjuk a főemlősöktől.
Minden értelmes humanoid emberi lénynek vannak gondolatai, legtöbbször értelmesek. Vannak példaképek, vágyálmok, melyeket szeretnénk elérni. A legtöbb kisgyerek tűzoltó, vagy űrhajós lenne. A kevesebbel beérők meg autószerelők, vagy enbékettes focisták. Aztán kicsit megnőnek, híznak, szőrösödnek, és jönnek a komolyabb ambíciók: gazdag ember, a nők kedvence, vagy rocksztár! Hát igen, négy fal között azok lehetünk, akik akarunk lenni. Ügyesebbek elhitethetik másokkal, kik is valójában, görbe tükröt állítva ezzel saját maguk elé. Az elvetemültebbek olykor magukról is elhiszik, hogy bizony ők sikeresek, vagy szépek, vagy okosak. Jobb esetben ott lesz majd a zsűri, aki elmondja, hogy ez bizony nem jött át, de lesznek partnerek is a hülyeségben. Elég csak szétnéznünk az utcán, igen legyünk felszínesek, és ítéljünk meg néhány embert a külseje, viselkedése alapján. Legtöbbször nem tévedünk.
De vannak akik tévednek. És kik ők? Azok, akik minket bírálnak, azok, akiket nekünk kellene bírálni, de mi mégsem tesszük. Mert mi különbözünk az átlagtól. Vagy legalább is szeretnénk.
Most többé-kevésbé boldog vagyok. Még nem fáraszt le az egyetem, van időm edzeni, haverokkal-barátnővel lenni, közös programok stb. Szövögetem az álmokat, míg lehet.
Rossz érzés, amikor olyan dolgot látsz, amit nem kellett volna, vagy amit nem akartál. Még rosszabb érzés az, ha ez a dolog az egyik barátodhoz kapcsolódik. És annál is rosszabb a döntésképtelen helyzet. Nem tudod, hogy érdemes-e szólni az illetőnek a dologgal kapcsolatban, mérlegeled a döntést, hogy melyik lenne a jobb. A látásod kezd megváltozni, már abban sem vagy utólag biztos, amit láttál, de azt tudod, hogy jobb lett volna, ha meg sem történik.
Érdekes dolgokat szül az élet. Például azt, hogy albérletben laksz, ami természetesen egy többlakásos épületben található. Ez azzal jár ugye, hogy vannak szomszédaid is. Ritka szép népek ezek.
Van köztük kedves, fiatal kiscsalád aranyos, de böszme nagy kutyával, aki rád támad, de ettől még aranyos persze. Aztán vannak a jó fej idős bácsik, és a kevésbé jó fej idős nénik, mint például esetemben a kékhajú néni. Legnagyobb meglepetés tőle eddig az volt, hogy az éjszakában zseblámpával kísértett a lépcsőházban, hogy kiiktassa a pincében lévő villanykapcsolót ( mert a villany fénye zavaró tud lenni az idősek számára, nem fénybenjárók, és különben is, hogy képzeljük, hogy éjszaka lámpát kapcsolunk? ). Rendszeres eset az is, hogy nyitva hagyja a bejárati ajtót, illetve a kinti kaput. Ez nem lenne baj, ha a házirend nem tiltaná, és nem az új lakókat ( azaz minket ) vonnának felelősségre. Van még a szomszédok között őrült is, aki délutánonként teljes gázzal Pokolgépet karaoke-zik, mert az vicces. Csak nem szóltak neki, hogy nem tud énekelni. És itt van még az ő jó cimborája, aki nagyot hall és este 11-ig bömbölteti nyitott ablaknál a tévét. Nem hangos annyira, csupán hallani az utca végéről ( tényleg ).
És itt jön ugye a csattanó. Mivel fiatal vagyok. és nem lakom régóta itt, át mernek kopogni a falon/födémen keresztül, hogy kussban legyek, miközben a Duality-t próbálom elpöngetni a Slipknottól :] De sebaj Tóbiás, gondoltam magamban. Okos vagyok, kihúztam a gitárt, az amúgy is csak félhangerőre állított számítógépből, és elraktam pihenni. Este hét órakor már sötétedig, nem szabad kihúzni a gyufát a szomszédoknál.
Frissítek. Még 30 napot várhatok a Jogorvoslati Bizottság döntésére, a meghallgatáson közölték…
