Csak esik, esik és esik az eső. Már a harmadik napomat töltöm itthon, de eddig csak borús eget, megemelkedett vízszinteket és temérdek csapadékot láttam. Se buli, se haverok, se őrségi vásár, semmit ( az utóbbit bánom kevésbé ). Ami még rossz, hogy eddig a kevés szabadidőm most hirtelen nagyon sok lett, még itthon sincs semmi munka, ami lekötne, gondolkodtam azon, hogy nekiállok rajzolgatni, de nincs elég fény, és így ez sem kivitelezhető. Ebben a helyzetben persze viccesen hangzik, hogy én azon panaszkodom, hogy itthon nem tudok mit csinálni, miközben a környéken több száz ember homokzsákokat cipel, vagy szivattyúzza ki a vizet a lakásából, és sajnálom is őket. Talán be kéne szállnom a munkába??
A nyári terveimből meg egyre kevesebb akar megvalósulni. Munkát eddig még nem találtam ebben a pár napban, pontosabban még nem igazoltak vissza, vagy nyárra egyszerűen nem keresnek alkalmazottat egy normális helyre sem. Mindenképpen Budapesten szeretnék elhelyezkedni, de barátnőm lehet, hogy mégis itt marad melózni, így egyedül nem sok értelme lenne két hónapot fennt lennem. Felhívtam Jani barátomat, hogy ha tudna melót próbáljon meg beszervezni, de ők szerencsés és megint ment Volt Fesztiválra ingyen VIP jeggyel, úgyhogy még ő sem tud semmi biztosat. Ez van, ha keresztülhúzza a sors a számításaimat. Miért is lehetne szerencsém?
Ami jó dolgok: van időm aludni, gitározgatni ( de csak akusztikuson itthon, kicsit bosszant ez is ), filmet nézni, családdal lenni, de hosszabb távon ezek is frusztrálóak tudnak lenni. Most meg itt blogolok, hogy kb. 15 percre lefoglaljam magam.
Mentem bokszkesztyűben hangyát szedni…

Majd aztán megint eljön, amikor időd nem hogy kevés, de semmi nem lesz.
Gondolom Te is alig várod.
Ezt a tíz hetet meg csak túléled valahogyan.
Az esőről meg: UTÁLOM!!!! És szeretném, ha jönne már az igazi nyár, amikor lemehetek vagy a Velencei-tóra vagy a Balatonra.. De nem úgy néz ki, hogy lesz rá érkezésem.. Mert ha jövő héten nem lesz olyan idő, akkor idénre lőttek a tóban pancsikolásnak.. :s
Egyébként a homokzsákpakolás nem olyan rossz: kondiba hoz, és nem unatkozol.
Aludj sokat! Helyettem is!
én is nyaralnék, de hogy pénzem lesz-e rá… az nem valószínű
Sörözünk egyet?
sörözhetünk